Olvasd el a cikket magyarul
La festivitatea de deschidere a noului an școlar, Kiss Júlia-Boglárka, învățătoare în școala cu predare în limba română și maghiară „Nicolae Titulescu” din Cluj, s-a abținut să le spună alor ei, de-a III-a, secția maghiară, că vor învăța de-acum limba română de la o altă profesoară. În clasă, le-a spus că „așa s-a hotărât, ca la engleză” și doi copii au început să plângă. Prima întrebare a fost dacă „doamna știe ungurește?”. Când Kiss le-a spus că „nu”, a început sperietura. Învățătoarea a încercat să-i calmeze, le-a spus cu vocea ca din basme că ei sunt prieteni, că trebuie să se ajute unii pe alții. „Cei care știu mai bine românește or să vă explice, or să vă traducă.” Va fi un test de întărire a prieteniei, le-a spus.
Kiss n-a simțit că să fie învățătoare e vocația ei în anii ‘80, când mama ei a înscris-o la liceul pedagogic din Oradea. Dar când a fost repartizată în ‘93 la catedra școlii bilingve în care predă și astăzi, a început să vadă inocența copiilor, „cât îs de onești și de drăguți”.
Clasa a III-a pe care o are acum e prima generație pe care învățătoarea a preluat-o de la pregătitoare. A făcut cursuri de formare și de predare a limbii române ca limbă nematernă pentru pregătitoare – care i-au plăcut mult pentru că se axau pe situații de zi cu zi, copilul trebuia să învețe să ceară pe românește o pâine. În clasa I, Kiss a făcut cu ei îmbunătățirea vocabularului – mulți ajung la școală fără să înțeleagă deloc română. Clasa I este pentru conversații, jocuri, poezii, situații, propoziții simple, „ca să știe măcar să comunice câți ani au, cum îi cheamă”. Dar cel mai important este ca învățătoarea să știe maghiară. „Avem comunicare în limba româna, dar vorbim în ambele limbi, spunem un enunț în română, apoi traducem, repetăm.”
Prima dată copilul trebuie să înțeleagă în limba maternă ce vrei de la el, spune Kiss, dar partea bună e că mereu a avut doi-trei copii din familii mixte, care prezintă primii un dialog și apoi prind și ceilalți curaj. „Mulți nu vor să vorbească pentru că le e rușine că ceilalți vor râde”, spune învățătoarea, „trebuie încurajați, ca să înțeleagă că încercând învață.”
*
În mai multe şcoli cu predare în limbile minorităţilor, învățătorii și directorii au făcut grevă japoneză în prima săptămână din anul școlar 2018-2019, ca protest împotriva Ordonanţei nr. 9 din 23 august 2018, privind modificarea și completarea unor acte normative în domeniul educației. Aceasta introduce în Legea educației naționale un nou alineat care precizează: „În învățământul primar, la clasele cu predare în limbile minorităților naționale, orele de Limba și literatura română prevăzute în planurile de învățământ sunt predate de profesori cu studii superioare de specialitate.” Directori și învățători din Cluj și Timișoara încă așteaptă clarificări de la minister asupra noțiunii „studii de specialitate”, explicând că toată educația unui învățător intră în această categorie. „Pui laolaltă copii care nici nu pot cere la baie în românește”, spune și Kiss, „cu profesori care nu știu deloc maghiară”, și care au pregătire pentru gimnaziu, adică altă categorie de vârstă.
Ministrul a mai afirmat că măsura nu afectează normele didactice ale învățătorilor (în școlile cu predare în limbile minorităților naționale orele de limba română erau remunerate separat, pe oră, în completarea normei). Acum, orele sunt eliminate din atribuțiile învățătorilor, urmând să fie găsiți „profesori calificați” de limba și literatura română.
Ministrul educației, Valentin Popa, declara la deschiderea anului școlar, la o școală din satul Sândominic, județul Harghita, în care se desfășura un astfel de protest, că ordonanța vine în urma mai multor apeluri, „pentru a-i ajuta pe copii să îşi însuşească mai bine limba statului.” Modificarea a fost introdusă, spune ministrul, „după solicitări ale ambasadorilor, miniştrilor Educaţiei, ale Înaltului Comisar pentru minorităţi”, care l-au atenționat să ia măsuri ca cei „care învaţă în limbile minorităţilor să înveţe mai bine limba statului”. Deşi ordonanţa a intrat în vigoare, a fost depusă la parlament unde va fi dezbătută, şi există posibilitatea modificării acesteia, a declarat Popa.
„Nu spun că e imposibil să predai limba română dacă nu cunoști perfect limba maghiară”, spune și Vörös Alpár, directorul Liceului Teoretic cu predare în limba maghiară „János Apáczai Csere” (clasele I-XII), din Cluj. „Dar cel mai important cred că este să cunoască metodica predării în ciclul primar și aceasta, la majoritatea profesorilor, lipsește.”
Ministrul asigură și că vor lucra la programă, că sunt „mult mai multe manuale ca în oricare alt an” şi că în timp vor fi îmbunătățite.
*
Kiss nici nu vrea să-și amintească că nu au manuale încă, de vreo șase ani, de când a început reforma curriculară. Li se cer comenzi de manuale – ultima în septembrie pentru matematică, științe, română, maghiară – ea le dă numărul necesar, dar manualele nu ajung niciodată. „La clasele a III-a și a IV-a încă nu le avem.” Profesoarele noi care vin la primară trebuie să-i învețe română pe copiii dintr-o clasă destinată minorităților naționale fără să le cunoască limba maternă – în cazul școlii Titulescu – și fără manuale. „Noi [învățătoarele] facem fișe de lucru, alegem povești, texte literare, dăm materiale de la o generație la alta, muncă enormă”, spune Kiss, „și nu numai la română, ci și la maghiară, la matematică, la științe.”
Cei din școala gimnazială Titulescu au fost asigurați, ca toți ceilalți, că profesorii de limba română vor beneficia de cursuri de formare. „Dar să ne oprim puțin”, spune învățătoarea, „eu am dat examene și la română și la maghiară, am învățat și literatura română și maghiară, am făcut metodica predării și în limba română și în maghiară, am învățat cinci ani și de 25 fac cursuri de formare, ca după atâta timp, ministrul să-mi spună că nu sunt competentă să predau limba română.”
„Peste noapte, învățătorii și-au pierdut un drept”, spune și Erdei Ildikó, directoarea Liceului Teoretic (clasele I-XII) cu predare în limba maghiară „Bartók Béla” din Timișoara. „Nu excludem c-ar putea exista metode de învățare alternative eficiente care să compenseze (patru ore de română pe săptămână – n.r.), dar nu dintr-odată. E un risc, vorbim de peste 50.000 de copii, nu de un experiment.”
Până ca directorii și învățătorii să înțeleagă de ce se întâmplă asta, Kiss și-a mutat copiii în bănci în jurul celor care știu mai bine românește, ca să se ajute unii pe alții. După prima oră cu noua profesoară, învățătoarea i-a întrebat cum a fost. „Doamna era foarte drăguță”, au răspuns ei. Când i-a întrebat cam cât au înțeles din ce a vorbit, a aflat despre o fetiță care se tot întorcea la banca din spate și întreba „ce zice, ce spune?” și despre alții, deci poate un sfert în total.
Copiii abia anul trecut, în clasa a II-a, au învățat alfabetul românesc (în clasa I îl învață pe cel maghiar). Atunci au început să scrie după dictări, să citească, să înțeleagă Ă-urile și Ț-urile pe care alfabetul maghiar nu le are, „să nu mai spunem că la noi e un singur cuvânt pentru curajos/curajoasă.” Kiss a încercat mereu să explice genurile, că așa e limba română, de neutru s-a ferit. „Au fost situații când da, a trebuit să vorbim în maghiară.”
Într-a II-a, drept victorie, majoritatea orelor de română au fost în română – copiii ajunseseră să înțeleagă cerințele, să citească, dar mai era câte un cuvânt nou pentru ei, pe care-l notau repede în vocabular și-l traduceau în maghiară cu ajutorul învățătoarei.
La „Nicolae Titulescu” sunt trei profesoare de limba română pentru gimnaziu plus o profesoară nouă pentru pregătitoare și clasa I. Primele trei și-au împărțit clasele a II-a, a III-a și a IV-a. Profesoara nouă nu poate veni la Titulescu decât două zile pe săptămână, „asta înseamnă că un copil de pregătitoare va avea două ore de română una după alta, iarăși nu e OK.”
Kiss știe că nu e vina nici a învățătorilor, nici a profesorilor, directorii sunt legați de mâini, dar „copiii sunt cei care vor avea de suferit”. Clasa ei e norocoasă, crede, pentru că a ajuns cu ei la un nivel de scris și citit decent. Acum ar fi început cu ei lecturile suplimentare și înțelegerea textului literar. „Dar mi s-a luat din mână totul.”
Părinții copiilor de-a III-a nu înțeleg nici ei schimbarea, dacă până acum a fost bine. Kiss a creat o comunitate pentru clasa ei, s-au jucat, au mers în excursii cu părinți, bunici, frați. Acum circulă petiții semnate de părinți din toată țara aflați în aceeași situație, care vor ajunge către minister și inspectorate. „Nici n-a apărut metodologia, am crezut că din 2019 se va întâmpla, dar nu, în două săptămâni, tam nesam, ne-au luat din oală și gata, vă place nu vă place, trebuie să faceți.”
Învățătoarea rămâne în școală în orele libere, dar nu se gândește la vreo grevă, mai ales că nu au manuale. „Aș rămâne în urmă cu materiile și iarăși copiii suferă, prima oară mă gândesc să le fie lor bine.” Face fișe de lucru, fotocopiază materiale. Miercuri i-a văzut cel mai puțin. De la 8 la 9 au avut matematică, unde le-a dat un test inițial, apoi religie, română, sport, engleză (unde profesoara este unguroaică și unde copiii „măcar știu să ceară voie la baie”, glumește învățătoarea). „Dacă mă duc acasă și se întâmplă ceva cu unul dintre copii? Alerg în fiecare pauză să mă întâlnesc cu ei măcar zece minute – nu sunt diriginta lor, sunt miculuți, au nevoie să fim împreună, să povestim și altele.”
Erdei, directoarea din Timișoara, explică la rândul său: „Acești copii au 20-24 de ore, dintre care ajung să fie cu alte persoane în afară de învățător cam 40% din timp. Atașamentul este foarte important în dezvoltarea copilului și a colectivului. Pe de altă parte, învățătorul are o viziune holistică asupra a ceea ce se întâmplă la clasă, câte teme, unde e dificil poate dă mai puțin pentru acasă. Astea nu mai pot fi realizate acum – nici perspectiva interdisciplinarității, nici programele integrate la primare, nici principiul continuității. Sunt multe aspecte metodologice dificil de realizat.”
Kiss e fericită că vinerea are patru ore cu ei, fără ferestre. Își amintește de miculuți într-a II-a, când au învățat să ceară corn și lapte în română sau când au mai mers la semi-internat să ia masa și au fost victorioși: „Doamna, eu înțeleg ce a spus cel de la masa cealaltă”.
Acum, învățătoarea face fișe de lucru la celelalte materii, mai ia și acasă pentru că nu termină niciodată la școală. Se întreabă cum de a fost înlocuită, când cursurile de formare nici n-au început pentru profesori, dar e acolo să ofere sprijin. La ora de română de miercuri, profesoara le-a dat câteva exerciții copiilor și a fost surprinsă să vadă că în scris s-au descurcat mai bine decât oral. Învățătoarea i-a amintit profesoarei că trebuie încurajați să vorbească. „Nefiind stresul că trebuie să se ridice și să răspundă în limba română, ci pot să se gândească în foaia lor, au reușit mai bine”, subliniază Kiss, pe care profesoara a rugat-o să-i fotocopieze testul inițial de limbă, ca să vadă și ea nivelul clasei.
„Nouă ni s-a luat din mână predarea limbii române, gata, acum așteptăm să vedem ce fac copiii”, spune învățătoarea din Cluj. „Mi se pare că domnii miniștri care dau ordonanțele acestea niciodată n-au lucrat cu copiii. Sau au uitat, dacă au copii, cum a fost când erau ei mici?”
Egy jogszabályi módosítás - amely szerint a kisebbséghez tartozó elemi iskolás gyerekek többé nem a tanítótól tanulják a román nyelvet, hanem a „szaktanártól”- zavarta össze a szülőket, tanárokat, iskolaigazgatókat, de legfőképpen a gyerekeket.
Kiss Júlia-Boglárka, a kolozsvári „Nicolae Titulescu” román és magyar tannyelvű iskola tanítónője a tanévnyitón tartózkodott attól, hogy harmadik osztályos diákjainak személyesen mondja meg, hogy mostantól a román nyelvet egy másik tanár fogja nekik tanítani. Az osztályteremben elmondta a gyerekeknek, hogy olyan döntés született, amely szerint a románt is másik tanár fogja tanítani akárcsak az angolt, és két kisgyerek elkezdett sírni. A gyerekek első kérdése az volt, hogy a tanárnő tud-e magyarul. Amikor Kiss tanítónő azt válaszolta a kérdésükre, hogy nem, akkor nagyon megijedtek. A tanítónő próbálta megnyugtatni őket, mesebeli hangon magyarázta nekik, hogy ők mindannyian egymás barátai, és segíteniük kell egymásnak. „Azok, akik már jól tudnak románul, megmagyarázzák, és majd segítenek nektek. Ez egy barátságot erősítő feladat lesz”, mondotta a tanítónő.
A nyolcvanas években, amikor édesanyja beiratta a nagyváradi Pedagógiai Líceumba, Kiss tanítónő még nem érezte, hogy ez lesz a hivatása. De aztán kinevezésekor, 1993-ban, amikor ebben a kétnyelvű iskolában kezdett el tanítani, ahol a mai napig dolgozik, meglátta azt, hogy mennyire ártatlanok, őszinték és aranyosak a gyerekek.
Ez a mostani harmadik osztály az első generáció, akiket már előkészítős koruk óta tanít. A román nyelv, mint idegen nyelv tanítására hirdetett kurzusokat végzett el , amelyeket nagyon szeretett, és amelyek elsősorban a mindennapi beszédhelyzetekben használt nyelvet tanítják a gyerekeknek, pl. hogyan kell kenyeret kérni a boltban. Első osztályban a szókincs fejlesztéséhez szükséges gyakorlatokat végeztek, mivel sokan úgy kezdik el tanulmányaikat, hogy egyáltalán nem tudnak románul. Első osztályban leginkább párbeszédeket, játékokat, egyszerű mondatokat tanulnak, hogy „legalábbb azt tudják elmondani, hogy mi a nevük és hány évesek”. De a legfontosabb dolog az, hogy a tanító tudjon magyarul. „Az órán elsősorban román nyelven kommunikálunk, de mindkét nyelvet használjuk, mondunk egy mondatot románul, lefordítjuk, és ismételjük.”
„Mindenek előtt a gyereknek azt kell az anyanyelvén megértenie, hogy mit vár el a tanár tőle”, mondja Kiss tanítónő. A jó dolog azonban az, hogy mindig van két-három gyerek, aki vegyes családban él, és ők azok, akik elsőként bemutatják a dialógust, és így a többiek is bátorságot kapnak. „Sokan nem akarnak megszólalni románul, mert szégyellik, hogy a többiek esetleg kinevetik őket” - mondja a tanítónő. „Biztatni kell őket, hogy megértsék, hogy csak akkor tanulnak igazán, ha gyakorolnak, próbálkoznak.”
*
A 2018-2019-es tanév első hetében nagyon sok kisebbségi nyelven oktató iskolában a pedagógusok és az igazgatók japán sztrájkba kezdtek, hogy így fejezzék ki nemtetszésüket a 2018 augusztus 23.-án közétett 9-es számú kormányrendelettel kapcsolatban. Ez a kormányrendelet egy újabb intézkedést vezet be a nemzeti oktatási törvénybe, amely szerint: „Az elemi oktatásban, azon osztályokban, ahol kisebbségi nyelveken zajlik az oktatás, a román nyelv és irodalom tantárgyat felsőfokú végzetséggel rendelkező szaktanárok oktatják.” A kolozsvári és temesvári iskolaigazgatók és tanítók még várják a miniszter pontosításait, ami a „felsőfokú végzettség” megnevezést illeti, és hozzáteszik, hogy egy tanító képesítése illik ebbe a kategóriába. „A gyerekek, akik annyit sem tudnak elmondani románul, hogy ki szeretnének menni a mosdóba, olyan tanárokkal tanulnak, akik egyáltalán nem beszélnek magyarul”, mondja Kiss tanítónő, és akiknek középiskolai oktatásra szóló végzettségük van, vagyis más korosztályt tanítanak.
A miniszter azt is kijelentette, hogy az intézkedés nem érinti a tanítók oktatási óraszámát (a kisebbségi nyelven tanító iskolákban a román órákat külön kategóriaként számolták, tanóra szerint, a teljes óraszám kiegészítéseként). Most ezen órákat eltörlik a tanítók feladatai közül, és a román nyelv és irodalom tanításához „szakképzett” tanárokat keresnek.
Valentin Popa, tanügyminiszter Csíkszentdomkoson, Hargita megyében az iskolában megtartott tanévnyítón, ahol szintén tiltakoztak a tanárok, kijelentette, hogy a kormányrendeletről szóló döntést számos felhívás után hozták meg, „hogy segítség a gyerekeket abban, hogy még jobban elsajátítsák az állam nyelvét.” A módosítást, mondja a miniszter, „nagykövetek, az Oktatásügyi Minisztériumban dolgozók, valamint a kisebbségekért felelős főbiztos” kérésére hozták meg, akik felszólították a minisztert, hogy tegyen lépéseket annak érdekében, hogy „azok, akik a kisebbségek nyelvén tanulnak, sajátítsák el jobban az állam nyelvét”. Habár a kormányrendelet életbe lépett, a Parlament elé terjesztették, ahol, megvitatják, és fennáll a lehetősége annak, hogy módosítanak rajta, mondotta Popa.
„Én nem mondom azt, hogy lehetetlen román nyelvet tanítani, ha nem beszéled tökéletesen a magyar nyelvet”, mondja Vörös Alpár, a kolozsvári Apáczai Csere János Líceum igazgatója.
„Úgy gondolom, hogy a legfontosabb dolog az, hogy a tanár ismerje az elemi osztályokban alkalmazható módszertant, és ez a legtöbb tanár esetében hiányzik.”
A miniszter mindenkit biztosít arról, hogy még dolgoznak a programon, és, hogy „sokkal több tankönyv van, mint az előző években, és ezeken idővel javítani fognak.”
*
Kiss tanítónő nem szeretné emlékeztetni magát arra, hogy még mindig nincsenek tankönyvek. Már legalább hat éve így megy ez, amióta a tanterv reformját bevezették. Tankönyvek megrendelését tartalmazó listákat kérnek tőlük –legutóbb szeptemberben kértek ilyent a matematika, tudományok, román nyelv és magyar nyelv tankönyvekről -, ő leadja a szükséges tankönyvek számát, de a könyvek soha nem érkeznek meg. „A harmadik és a negyedik osztály számára még nincsenek tankönyvek.” Az új tanárok, akik az elemi iskolában fognak tanítani, tankönyv és a magyar nyelv ismerete nélkül tanítanak majd, a Titulescu iskola esetében. „Mi [tanítók] elkészítjük a munkatervet, kiválasztjuk a meséket, irodalmi szövegeket, minden generációnak anyagot biztosítunk, ez egy hatalmas munka”, mondja Kiss tanítónő, „és nem csak a román nyelv esetében, hanem a magyar, a matematika és a tudományok tantárgyaknál is.”
A Titulescu iskola tanárait, ahogyan az összes többit is, arról biztosították, hogy a román szakos tanárok számára felkészítő kurzusokat fognak tartani. „De álljunk meg egy szóra”, mondja a tanítónő, „én vizsgáztam magyarból és románból is, tanultam magyar és román irodalmat, megtanultam mind a román, mind a magyar nyelv tanításának a módszertanát, öt éven át tanultam, és 25 éve folyamatosan képzésekre járok. És ennyi év után a miniszter azt mondja, hogy én nem vagyok illetékes, nem vagyok kompetens arra, hogy román nyelvet oktassak.”
„A tanítók egyik napról a másikra veszítették el a jogukat”, mondja Erdei Ildikó, a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum igazgatónője. „Nem zárjuk ki azt, hogy esetleg léteznek hatékony alternatív módszerek, amelyek segítenek, de nem azonnal. Ez nagyon kockázatos, mert 50.000 gyerekről van szó, nem egy kísérletről.”
Mindaddig amíg az iskolaigazgatók és a tanítók megértik, hogy miért történik mindez, Kiss tanítónő, úgy ültette az osztályban a gyerekeket, hogy azok, akik jobban tudnak románul a többieknek segíthessenek. Az első románóra után, amelyet az új tanárnő tartott, a tanítónő megkérdezte a gyerekeket, hogy milyen volt az óra. „A tanárnő nagyon aranyos volt”, válaszolták a gyerekek. Amikor megkérdezte őket, hogy körülbelül mennyit értettek meg az órából, akkor megtudta az egyik kislánytól, aki folyton a többiektől kérdezte, hogy „mit mond, mit mond?” és másoktól is, hogy körülbelül a negyedét értették meg.
A gyerekek csak a tavaly, második osztályban tanulták meg a román ábécét, (első osztályban tanulják a magyart). Akkor kezdtek el tollbamondás után írni, olvasni, az Ă, Ț hangokat megtanulni, ezek nincsenek a magyar nyelvben, ( Ț van, fordító megjegyzése) „hogy arról ne is beszéljünk, hogy a magyar nyelvben egy szó van arra, hogy kíváncsi, mivel nincsenek nemek.” Kiss tanítónő mindig megpróbálja elmagyarázni a nemek létét a román nyelvben, hogy ilyen a román nyelv, de a semleges nemet, még nem sikerült megmagyaráznia. „Voltak helyzetek, amikor igen, magyarul kellett beszélnünk.”
Második osztályban már, győzelem (!), a román órák többségét román nyelven tartották, a gyerekek megértették a felhívó szöveget, tudtak olvasni, habár azért még maradt egy-két ismeretlen szó számukra, amelyeket gyorsan feljegyeztek a szószedetükbe, és a tanítónő segítségével lefordították.
A Nicolae Titulescu iskolában három román szakos tanár van a középiskolai osztályokban, és egy új tanárnő az előkészítő és első osztályban. A három tanár maguk között elosztotta a második, harmadik és negyedik osztályokat. Az új tanárnő hetente csak kétszer tud jönni a Titulescu iskolába, „ez azt jelenti, hogy az előkészítő osztályba járó gyerekeknek egymás után lesz két románórája, ami szintén nem helyes.”
Kiss tanítónő tudja, hogy ez nem a tanítók vagy tanárok hibája, az igazgatók keze is meg van kötve, de „a gyerekek fognak szenvedni”. Az ő osztálya szerencsés, mert már egy megfelelő szintet értek el az írásban és olvasásban. Most kezdték volna el a kiegészítő olvasmányokat és az irodalmi szövegek megértését. „De mindent kivettek a kezemből.”
A harmadikos diákok szülei sem értik a változtatást, hiszen eddig minden jól ment. Kiss tanítónő egy jó osztályközösséget hozott létre, sokat játszódtak, együtt mentek kirándulni a szülőkkel, nagyszülőkkel, a gyerekek testvéreivel. Most az egész országban peticíókat írnak alá a szülők, amelyeket eljuttatnak a miniszterhez, a tanfelügyelőkhöz. „Még meg sem jelent a módszertan, azt hittük, hogy csak 2019-ben fog ez bekövetkezni, de két hét alatt, tetszik-nem tetszik, elvették az órákat, és tessék, ezt kell csináljátok.”
A tanítónő a lyukas órákban az iskolában marad, de nem tervezi a sztrájkot, mivel tankönyvek sincsenek. „Lemaradnánk az anyaggal, és akkor ismét a gyerekek szenvednének. Arra gondolok, hogy elsősorban nekik legyen jó.” Munkaterveket készít, anyagokat fénymásol. Szerdán alig találkozott a gyerekekkel. Nyolctól kilencig matematika órája volt, tesztet írtak a gyerekek, aztán vallásóra, román, testnevelés, angol (itt a tanárnő magyar és a gyerekek legalább ki tudnak kérezni a mosdóba, viccelődik a tanítónő). „Ha netán hazamegyek, és valami történik az egyik gyerekkel? Minden szünetben rohanok, hogy legalább 10 percre találkozzam velük – nem az osztályfőnökük vagyok, mert még aprócskák, szükségük van arra, hogy együtt legyünk, hogy meséljünk egymásnak.”
A temesvári iskola igazgatónője így folytatja: „Ezeknek a gyerekeknek heti 20-24 órájuk van, és ennek körülbelül 40%-ban nem a tanítóval vannak. A kötődés nagyon fontos a gyerekek és a közösség fejlődése szempontjából. Másrészt, a tanító az egészet látja, holisztikusan tanít; tudja, hogy mennyi házi feladatot adjon, ahol kicsit nehezebb, ott lehet, hogy kevesebbet ad otthonra. Ezeket mind most nem lehet megvalósítani, sem az interdiszciplinaritást vagy a közösségépítést, semmit. Nagyon sok módszertani aspektus van, amit nehezen lehet már megvalósítani.”
Kiss tanítónő boldog, hogy pénteken négy órája van a gyerekekkel, lyukasóra nélkül. Emlékszik arra, amikor másodikosok voltak, amikor megtanultak románul kiflit és tejet kérni, vagy amikor a menzára mentek, és boldogan mesélték: „Tanító néni, én értem hogy mit beszéltek a másik asztalnál.”
Most a tanító néni lecketerveket ír a többi tantárgyhoz, és még haza is kell vinnie belőlük, mert az iskolában soha nem fejezné be. Közben azt kérdezi, hogy hogyan történhetett meg, hogy őt lecserélték, hiszen a tanárok számára a képzések még el sem kezdődtek, de azért ott van, ha szükség van a segítségére. Tegnap románórán a tanárnő néhány feladatot adott a gyerekeknek, és meglepetésére a gyerekek jobban teljesítettek írásban, mint szóban. A tanítónő figyelmeztette a tanárnőt, hogy bátorítani kell a gyerekeket, hogy merjenek beszélni. „Mivel írni kellett, és nem volt az a stressz, hogy fel kell állnia, és beszélnie kell, a gyerekek jobban teljesítettek”, magyarázza Kiss tanítónő, akit a román tanárnő megkért, hogy fénymásolja le a szintfelmérő teszteket.
„Nekünk kivették a kezünkből a román nyelv tanítását, kész, most várjuk, hogy mit fognak csinálni a gyerekek”, mondja a kolozsvári tanítónő. „Nekem úgy tűnik, hogy a miniszter urak, akik ezt a rendeletet hozták, soha sem dolgoztak gyerekekkel. És, ha van is gyerekük, elfelejtették volna, hogy milyen volt, amikor ők kicsik voltak?”
